Vendégeink voltak
2010. május 26-ai műsorunkban két témával foglalkoztunk, ami szorosan kapcsolódott egymáshoz.
Az első fél órában 3 telefonos beszélgetést hallhattak kedves Hallgatóink. Az első tíz percben egy múlt hétvégén a Gödörben lezajlott akcióról volt szó, aminek fő témája a korrupció volt, és annak eszközei.
A második 10 percben Faragó Mária a budapesti Nap Klub Alapítvány szomszédsági referense számolt be kezdeményezéseikről, amit már 18 éve folyamatosan szerveznek szomszédaikkal közösen. Vagy egy aktuális problémára fókuszálva, vagy csak baráti beszélgetések ürügyén jönnek össze, és építik szomszédságukat szebbé, jobbá, barátságosabbá a VIII. kerületben. Az alapítványról több információt a: www.napklub.hu címen érhetnek el.
A harmadik telefonos interjú alanyunk a pécsi szomszédünnep koordinátora Mesterházy Gabriella volt, aki a szintén múlt hétvégén lezajlott programsorozatról, annak kialakításáról, szervezéséről, céljairól mesélt. A programról további infók megtalálhatóak a: www.szomszedunnep.hu oldalon.
A műsor második felében Péterfi Ferenc számolt be a XI. kerületben lezajlott 60+ elnevezésű közösségfejlesztő munkájuk eredményeiről, melyet több közösségfejlesztő szakemberrel végeztek az elmúlt hónapokban. Ennek szakmai eredményeiről tartottak konferenciát május 28-án a Magyar Művelődési Intézet épületében.
2010. május 12-ei műsor vendégei voltak:
Kertész Mónika és F. Tóth András
A műsor első felében az Önkéntes Központ Alapítvány jelenleg futó TÁMOP-os rojektjéről beszélgetünk F. Tóth Andrással az alapítány ügyvezetőjével.
Próbababák szólítják meg a járókelőket
Az önkéntesség fejlesztéséért Európai Uniós támogatással országos program vette kezdetét. Az Önkéntes Központ Alapítvány és az Önkéntes Centrumok egyedi kampányukkal kívánják az önkéntesség fontosságára felhívni a figyelmet.
2010. május 11.; Az embert számos dolog teheti boldoggá, egy azonban mindannyiunknál közös: szeretetre és elismerésre vágyunk. Legyen az életünk épp jó vagy éppen nehézkes, azokban a pillanatokban, amikor azt érezzük, hogy szeretnek bennünket, hogy értékesek vagyunk, olyankor hirtelen kisimul a világ, és eltörpülnek a problémáink. Talán ezekkel a mondatokkal lehetne leginkább kifejezni azt, milyen érzést ad az önzetlen segítség.
Tavaly ősszel indult el az a két éves Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP 5.5.2), melynek keretében Önkéntes Centrumok kialakítása és fejlesztése kezdődött el országos szinten. A program legfontosabb célja, hogy megfelelő infrastruktúra jöjjön létre országosan az önkéntesség elterjesztésére és támogatására. Az Önkéntes Centrumok és az Önkéntes Központ Alapítvány a közös munkának az Önindító program – Önkéntesség elterjesztése Magyarországon projektcímet adták. Céljuk, hogy a lehető legtöbb embert megismertessék a tudatos önkéntesség módjáról, lehetőségeiről.
Az Önindító programot támogató, szokatlan marketing akció igyekszik a lakosság figyelmét felkelteni az önkéntességre egy új, egyedi és játékos koncepcióval. A kivitelezés nehézsége, hogy az önkéntesség fogalmát nehéz meghatározni, hiszen egyetlen konkrét példa (pl. szociális- vagy zöld- önkéntesség) már önmagában torzítaná az üzenetet, vagyis azt, hogy önkéntes tevékenység számos területen és módon végezhető.
A választás ezért egy szimbolikus, önmagában élettelen dologra esett, amelyet a segítségnyújtás, önkéntesség, jó szándék vezérelte cselekedettel életre lehet kelteni. Az önkéntesek szimbólumai ezért próbababák, vagyis Gizi és Jenő lettek. A kampány üzenete, hogy egy ötletes, megoldással éreztesse: Mindenki lehet önkéntes!
Gizi és Jenő egy padon üldögélve várják a melléjük gyanútlanul letelepedő megfáradt járókelőket, akiket megszólítanak (egy beépített mikrofon segítségével) és beszélgetni kezdenek velük arról, mi is az az önkéntesség. Lévai Balázs, Jaksity Kata és Halasi Dániel önként kölcsönözték a bábuk hangját, az elmúlt hétvégén a Budapesti Önkéntes Centrummal közösen megrendezett első akción a Campona bevásárlóközpontban.
Gizi és Jenő most országos turnéra indulnak, meglátogatnak olyan szervezeteket ahol önkéntesek végzik a mindennapi tevékenységek nagy részét valamint ellátogatnak minden Önkéntes Centrum városába ahol igyekeznek a lehető legtöbb embert megismertetni az önkéntességgel és annak társadalmi jelentőségével.
A második részben Kertész Mónika a Böske csoport egyik önkéntese mutatta be munkájukat.
A Böske egy viszonylag fiatal, 7. kerületi, Belső-Erzsébetvárosban gondolkodó civil kezdeményezés. Kulturális hasznosításra kaptak egy telket a Wesselényi-Dob utca között, konkrétan az Elektrotechnikai Múzeum hátsó kertjét. Erre álmodnak közösségi kertet, különböző civil megmozdulásokat. Az első ilyen alkalom május 29, ahová a Böske kerületi szervezeteket, lakossági csoportokat vár, együttműködőként vagy résztvevőként. Utóbbi pl. egy standot jelent egy színvonalas 7ker civil dzsembori kellős közepén.
2010. április 28-a vendégei voltak
Civil Kultnap, avagy Városi Piknik
Vendégünk Péter Judit, a Sirály kulturális programkoordinátora, a Városi Piknik koordinátora.
A rendezvény üzenete: egy nagyon sokszínű városban élünk, sokféle kultúra, sokféle ember él együtt a belvárosban – s a városi tér élhetővé tétele közös ügyünk.
Honlapjuk: http://varosipiknik.blog.hu/
Helyszín: Budapest, VI. és VII. kerület Hegedű utca, Templom tér és Király utca
Időpont: 2010. május 1. szombat egész nap
A rendezvény számos szervezet együttműködésében jön létre – Sirály, MAROM, Tűzraktér, Bálint Ház, Budapest Korzó. A programkínálatból azonban kitűnik, hogy ennél sokkal több helyi szervezet, alapítvány működik együtt, egy térben ezen a napon. A bevont szervezetek keresik a továbbgondolkodás lehetőségét. Kézenfekvő odafigyelni egymás tevékenységeire, ahol lehet, együttműködni (Pl. Böske közösségi kert, Bánki tó Fesztivál).
2. téma: Karácsony Sándor utca közösségi fásítás
Vendégünk Piroch Kata és Jávor Tamás
A Karácsony Sándor utca a szociális városrehabilitációjáról híres Magdolna negyed egyik utcája. BKV közlekedéssel, kiemelkedő zajterheléssel. Két vendégünk, társaikkal szeretnének elindítani egy olyan folyamatot, amely a környéket emberibbé, lakhatóbbá teszi. A dolognak tanítani való tudatossággal fognak hozzá. Felmérték, hogy nagyot csak akkor érdemes álmodni, ha először sikerül egy kisebb, de kézzelfogható eredményt elérni: legyenek fák a KS utcában. Illegális faültetés szóba se jöhet, helyette a fárasztó hivatali utat járják, beletanulnak a szakkifejezésekbe, lobbiznak. Ennek köszönhetően a Magdolna negyed stratégiai terve már fasor telepítését írja elő az utcára. De nem nyugszanak, gyűjtik a pénzt, már több fára való megvan. E ponton Feri a Rádió nevében nagylelkű felajánlást tesz egy újabb fára…






