2010. június 1.

2010. július 7-én 3 témánk is volt

by Balogh Flóra on 2010. június 1.

 

I. TÉMÁNK VOLT:

                                                                                                                        

 „ALATTVALÓK VAGY POLGÁROK LESZNEK?”

A fiatalok aktív állampolgársági készségei Magyarországon a nemzetközi kutatások tükrében

Sajtóbemutató és szakmai fórum, 2009. június 17.

Sajtóközlemény

 

Az aktív és felelős polgárság a jól működő demokráciák velejárója. Ahol a közélet tiszta, átlátható és korrupciómentes, ott a polgárok maguk is többet tesznek a közösség céljaiért, kisebbek a társadalmi egyenlőtlenségek és lendületesebb a társadalmi-gazdasági fejlődés. Ahol a bizalmatlanság jelentős, ott passzívak a polgárok és lassabb a fejlődés. Kutatási tapasztalatok az mutatják, hogy a magyar fiatalok nincsenek tisztában a demokrácia lényegével, s a demokrácia működtetésében, közösségük alakításában sem vesznek részt aktívan. A hazai eredmények nemcsak az európai átlagtól, de a legtöbb esetben a posztszocialista országok eredményeitől is elmaradnak.           

Napjainkban az állampolgárság fogalma már nem csupán puszta jogi státuszt jelent, hanem egy aktív, a közösség érdekeit is szem előtti tartó attitűdöt, mely új tartalmakkal is bővül (pl. környezeti tudatosság, vállalkozókészség stb.).

A kutatási eredmények szerint ugyanakkor a hazai fiatalok körében állandósulni látszik a politikából való kiábrándultság, ami bizalomhiányban, érdeklődéshiányban, valamint cselekvéshiányban jelentkezik. A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy – különösen a posztszocialista országokban – a fiatalok csekély hányada vesz részt mind a hagyományos politikai részvételi formákban, mind az új típusú civil szervezeti tevékenységekben. Ugyanakkor a fiataloknak van igénye arra, hogy véleményüket elmondják és hogy részt vegyenek a döntésekben. Az Eurobarometer adatai szerint a polgárrá válásban a magyar fiatalok kiemelkedőnek tekintik az iskola szerepét: döntő többségük szerint fontos lenne az iskolai állampolgári nevelés. A fiatalok többsége pedig a civil szervezetek aktivizáló szerepét is fontosnak tekinti.

A World Value Survey vizsgálat eredményei megállapították, hogy az európai diákok körében viszonylag nagy a vállalkozói készség, itthoni adatok azonban a fiatalok alacsony mértékű vállalkozási hajlandóságát regisztrálják.

Arról, hogy a magyar fiatalok milyen állampolgári ismeretekkel rendelkeznek, viszonylag keveset tudunk. A 14 évesek beható nemzetközi vizsgálatára utoljára 1999-ben került sor (CIVED néven), a 2009-ben lezajlott utánkövető vizsgálatban ugyanis hazánk nem vett részt. Az eredmények szerint a magyar fiatalok a tudáselemeket, a konvencionális és a mozgalmi jellegű állampolgárság fontosságát tekintve a nemzetközi átlaghoz közel teljesítettek. Ugyancsak a nemzetközi átlag körül mozogtak az intézményekbe vetett bizalmukra és a nemzet iránti pozitív attitűdjeikre vonatkozó értékek. Nemzetközi viszonylatban azonban kifejezetten rosszul teljesítettek a gyerekek a demokratikus működés lényegét megragadó kérdéseknél, a tény- és véleményállítás elkülönítésénél, illetve olyan értelmező feladatokban, melyek a téma továbbgondolását igényelték. A fiatalok a kormány esetében a gazdasági felelősségvállalást fontosabbnak tartották, mint a társadalmi felelősségvállalást.

Több kutatás is megerősítette, hogy a hazai diákok nem képesek a demokrácia lényegének megragadására. Az Iskola és demokrácia című kutatás például megmutatta, hogy a középiskolások fejében a demokrácia jól megfér a vezérelv és az erőszakelv elfogadásával. A fiatalok döntő többsége azonosulni tud azzal az állítással, hogy Magyarországnak szüksége van olyan pártra, amelyik, ha kell oda is üt. Az egyes társadalmi csoportokkal szembeni előítéletesség számottevő jelenléte itt is igazolódott: ez elsősorban cigányok, románok és zsidók ellen irányult. Az erőszakelv elfogadása és az előítéletesség tekintetében 2005 és 2008 között növekedés is tapasztalható.             

 

Több jel is arra mutat, hogy Magyarországon az iskola nem tudja, illetve nem akarja felvállalni a közösségi és az aktív állampolgárságra nevelés misszióját. A CIVED kutatások szerint a magyar gyerekek nem érzik, hogy nyitott lenne az osztálylégkör, vagyis hogy ösztönöznék őket az önálló véleményalkotásra és a véleményük számítana. Mind az iskolai, mind a felnőttkori részvételi szándékaik elmaradnak a nemzetközi átlagtól. Az iskolai részvételre vonatkozóan szinte minden más ország megelőz minket, de a nyitott osztálylégkört tekintve is az utolsók között vagyunk.

„Kutatási és interjútapasztalataink is alátámasztották, hogy a magyar iskolarendszer a puszta információátadás, az előre meghatározott kérdésekben és válaszokban gondolkodó szemlélet mentén szerveződik, és nincs felkészülve arra, hogy fontos társadalmi kérdések megtárgyalásának, vélemények ütköztetésének adjon teret. Hiányzik a vitakultúrára nevelés, amely az aktív állampolgári részvétel alapja. Az iskolákban továbbá nagy szükség lenne olyan tanárokra, akik példaképként szolgálhatnak a demokratikus, aktív állampolgári szerep megformálásához. A tanárképzésbe kerülő fiatalok ugyanakkor maguk sem rendelkeznek az állampolgári neveléshez szükséges kompetenciákkal.” – mondta Lannert Judit, a kutatást készítő Tárki-Tudok vezérigazgatója. A kutatások szerint a pedagógusok jó állampolgárról alkotott fogalmában lényegesen fontosabb szerepet tölt be a moralitás (szabálykövető viselkedés, adófizetés stb.) mint a közösségi életben való részvétel (helyi közösségben való aktivitás, sokszínűség elfogadása, együttműködés stb.). Ezek ellenére a tanárképzésben és továbbképzésben alig kap szerepet a demokráciára és aktív állampolgárságra nevelés.

Kutatásunk megállapította, hogy a magyar fiatalok politikai és társadalmi aktivitása nemzetközi összehasonlításban alacsony. Ugyanakkor látható, hogy a gyerekekben van igény arra, hogy véleményüket megosszák, ha erre módot kapnak. Mind az iskolarendszernek, mind a civil szférának reflektálnia kell erre az igényre. Az aktív állampolgárságra nevelés olyan folyamat, mely egy erős motiváló közeg jelenlétét igényli. Az aktív és felelős állampolgárrá nevelés az egész iskolát átható misszió kell, hogy legyen: arra kell törekedni, hogy az iskolát demokratikus élettérré tegyük, ahol a diákok érdemben gyakorolhatják azokat a jogaikat és felelősségeiket, melyekkel szélesebb közösségekben élhetnek. „A közösségépítés ideológiáktól független társadalmi érték. A közösség, ha nyitott, együttélésre nevel és felelőssé tesz. A tradíciók tisztelete pedig erősíti az önbizalmat és arra is ráébreszthet, hogy milyen sokszínű a valóság. Ez a célja az állampolgárságra nevelésnek.” – emelte ki Szelényi Zsuzsanna, a kutatást megrendelő és a szakmai fórumot szervező Aktív Állampolgárság Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Sajtókapcsolat: Aktív Állampolgárság Alapítvány, tel.: 06-1-2661041, +3630-6189476, e-mail: info@aktivpolgar.hu  

———————————————————————————————————————————————–

Az Aktív Állampolgárság Alapítvány célja, hogy hozzájáruljon az aktív, felelős polgárok széles körének kialakulásához. Ennek érdekében elsősorban oktatási, kutatási és közpolitikai tevékenységeket folytatunk. További információ: www.aktivpolgar.hu

A TÁRKI-TUDOK Zrt. fő tevékenysége az oktatáskutatás és tudásmenedzsment. Fő célunk, hogy segítséget nyújtsunk az oktatás és képzés terén zajló folyamatok jobb megértésében. További információ: www.tarki-tudok.hu

II. TÉMÁNK VOLT:

Ivókutak a fővárosban régen és ma

A Tudatos Vásárlók Egyesülete ivókút-vizitre invitálja a melegben felfrissülni vágyókat

 

A Városfoglalás nevű programsorozat újabb állomásán a Tudatos Vásárlók Egyesülete és az ImagineBudapest a nyári forróságban arra hívja fel a figyelmet, hogy csomagolt víz helyett válasszuk az ivókutakat.

Fővárosunk számos pontján lehetőség van arra, hogy – akár a hajdani utazók – kiürült palackjainkat tiszta, jó minőségű vízzel töltsük újra. Ezzel a környezetet és pénztárcánkat is kíméljük. Nem kell más: vigyünk magunkkal egy újratölthető palackot.

A vezetékes víz, vagy hétköznapi nevén csapvíz nem számít különösebb gasztronómiai kuriózumnak, mégis nagy sikere van immár bő egy évszázada. Naponta isszuk, használjuk mindannyian. Budapesten pedig a jó minőségű csapvíz mellett számos értékes ásványvízforrás, ásványvizes ivókút is rendelkezésünkre áll.

A szervezők vízi-várostörténeti sétára hívják az érdeklődőket. A séta ideje alatt a budai oldalon fellelhető néhány ivókútból merítve frissítjük fel magunkat. Eközben tudásszomj-oltásként hallhatunk a várostörténeti szempontból is izgalmas víz-közműhálózat létrejöttéről, a budai oldal alatt húzódó titokzatos tavakról és forrásokról, a hajdani kutakról, vízellátásról, vagy éppen arról, hogy szokás volt-e a múlt század fordulóján vizet inni az ebédhez a főúri asztaloknál.

A vízi-várostörténeti séta időpontja: 2010. július 2. 16.45

Találkozóhely: Gellért téri díszkút

A program időtartama körülbelül 1,5 óra.

A séta ingyenes, de jelentkezéshez kötött. Regisztrálni a noemi@tve.hu email címen lehet.

Az ivókutak listája elérhető: http://budapest.zoldterkep.hu/map?what=iv%C3%B3k%C3%BAt&where=Budapest&locale=hu&submit=mehet

További információ:

Andacs Noémi

+36 30 490 2024

 noemi@tve.hu

A Városfoglalás programsorozatról

A Fővárosi Önkormányzat támogatásával megvalósuló Városfoglalás programsorozat szervesen kapcsolódik a TVE és a Móra Kiadó közös kiadásában 2010 őszén megjelenő Városfoglalás 2011 kalendáriumhoz. A kiadvány a kalendárium nagy hagyománnyal bíró, de mára kissé elfeledett műfaját újítja meg, tölti meg friss tartalommal a városi fenntarthatóság témakörében.

A program célja, hogy terjessze és erősítse a felelős, társadalmi és környezeti értelemben is fenntartható és proaktív életmód-mintákat, tudatosítsa a közösségi értékeket, a szolidaritás és összefogás szükségességét, valamint hogy megismertesse mindezek lehetőségeit városi környezetben. Egy fenntarthatóbb, élhetőbb, jobb közérzetű Budapest kialakításához járul hozzá, ami társadalmi érdek – a város további fejlődésének sikertényezője és előfeltétele.

A programsorozat megvalósult és tervezett elemei:

  • Városfoglalás Alkotóház

2009 őszén és telén egy-egy interaktív foglalkozást tartottak az Iparművészeti Múzeummal közösen.

  • Betonrepesztő növénykék

2010. májusban a belvárosi zöld udvarokat mutatták be a Gang csoport vezetésével.

  • A városi piac

2010 őszén a Hunyadi téri piacon tervezett programon bemutatják, honnan ismerhetők fel az álkofák, és melyek az őszi-téli „idénynövények”, egy-két recepttel megspékelve. 

A Tudatos Vásárlók Egyesületéről www.tve.hu 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete non-profit, közhasznú szervezet. Célja a fogyasztók hosszú távú érdekeinek képviselete, a fogyasztók tájékoztatása. Célja továbbá, hogy hozzájáruljon a fogyasztói értékek és a vállalati működési gyakorlatok pozitív, a társadalmi és természeti környezet fejlődését támogató változásaihoz.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete adja ki az egyetlen, kifejezetten a fenntartható fogyasztás témáival foglalkozó fogyasztói magazint, a Tudatos Vásárlót (www.tudatosvasarlo.hu/magazin). 2004 óta működteti www.tudatosvasarlo.hu portált, az ország első és mindmáig egyetlen, az etikus vásárlással foglalkozó napi frissítésű híroldalát. További projektje a Cégmérce (www.cegmerce.hu), a magyarországi vállalatok és márkáik környezetvédelmi, társadalmi és fogyasztóvédelmi szempontú rangsorolása. Honlapján működteti a (www.tudatosvasarlo.hu/eszam) részletes magyarázatokkal kiegészített, kereshető élelmiszer adalék adatbázist. Internetes adatbázisában megtalálhatók továbbá egészség- és környezetvédelmi szempontú terméktesztek és tanácsadó szolgálat a fenntartható fogyasztással kapcsolatos kérdésekben. 2009 októberében jelent meg Budapest zöld térképe, (http:/zoldbudapest.hu/) amely a tudatos vásárlás, a fenntartható fogyasztás helyeit gyűjti össze a fővárosban (javítóműhelyek, bioboltok, kölcsönzők stb.) A www.tudatosutazo.hu weboldal nyílt tanácsadó fórummal várja az érdeklődőket, valamint turisztikával és fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertterjesztő írások és a turizmussal kapcsolatos legfontosabb fogyasztóvédelmi jogszabályok gyűjteménye található meg.

 III. TÉMÁNK VOLT:

VII. Nyári Egyetem

A közösségi részvétel fejlesztéséért

2 0 1 0. j ú l i u s  2 8 – 3 1.

 

TÁRSADALMI SZOLIDARITÁS – ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM

 

Kedves Barátok, kedves kollégák!

Idén is lesz Nyári Egyetem Kunbábonyban

Idén is odavárunk mindenkit, aki felelősen gondolkodik a társadalomról, a közösségek ügyeiről, aki tervez másokkal, aki tervez másokért, aki fejleszt, aki cselekszik, vagy éppen, aki elemez, szóval… mindenkit,

aki a közösségi megoldásokat keresi

Diagnózisok

Megközelítések

Cselekvések

 

Kötött és kötetlen munkaformákban lehet elemezni, kibeszélni, megvitatni a jelzett csomópontok mentén a közösségek állapotát, viszonyait, kihívásait és cselekvési lehetőségeit. Jelen állapotukban, a jelen gyakorlatok mentén.

Kezdés: július 28. szerda 16 óra

Zárás: július 31. szombat este/vasárnap pirkadat

 

 

Információ és jelentkezési lap kérhető a kunbabonyinye@gmail.com e-mail címen,

a 201-5728- as telefonon Balogh Flóránál,

vagy fellelhető: www.kozossegfejlesztes.hu honlapon

 

Szervezők:
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus,        www.mmi.hu
Közösségfejlesztők Egyesülete                                             www.kka.hu

Civil Kollégium Alapítvány                                                  www.civkol.hu

SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért            www.polgarz.hu

Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete, Retextil Alapítvány

Leave a Comment